Barnától:
Igazi rangadón lépett pályára a Taccs, hiszen a közvetlen üldözővel kellett megütköznie egy kellemes tavaszi estén. Az gyorsan kiderült, hogy a két csapat nagyjából azonos játékerőt képvisel, és hogy elsősorban a rombolás dominál majd a mérkőzésen. Hát, mit csináljunk, szépen focizni jóval nehezebb, mint vagdalkozni. Csordogált, csordogált a játék, amikor a rutinos Sándor úgy döntött, okítja egy kicsit a pályán lévőket: ballal eleresztett bombája mindannyiunk becsületére válna, nem csoda, hogy a kapuban kötött ki a labda, főleg, hogy kissé megpattant egy blokkolni igyekvő védőn. Pár perc múlva pedig szeretett együttesünkre nem annyira jellemző, remekbe szabott gólt szereztünk. Faresz és Gábor kényszerítőztek többször is az ellenfél térfelén, mígnem utóbbi közelről a kapuba helyezett. Már 2-0!
Itt érdemes pótolnunk honlapunk egyik komoly hiányosságát, merthogy a gólpasszt adók listájával még adósok vagyunk. Íme az előkészítők, a feljegyzések alapján: Faresz 4, Borisz 2 (kidobások!), Peti 1, ...és egyelőre ennyi. A névsor rövid terjedelme a kevés lőtt gólnak köszönhető, sajnos az egész csoportot tekintve a második legkevesebb gólt lőttük/fejeltük eddig.
A találkozóra visszatérve: a gólcsapot ezúttal sem sikerült megnyitni, sőt, a végén még izgulnunk is kellett, miután az ellenfél szépített. A biztos lábakon álló és szaladgáló védelem azonban jól tette a dolgát, így két mérkőzéssel a bajnokság befejezése előtt már most több pontunk van, mint az előző szezonban. Csak így tovább!
Játszottak: Borisz, Ákos, Faresz, Gábor, Peti, Ricsi, Sándor, Barna
Gólszerzők: Sándor, Gábor
Utolsó kommentek