Jó estét kedves szurkolóink, győzelemmel köszöntöttük ezt a ragyogó hetet. A csapat rendkívüli küzdenitudásról tett tanubizonységot, ami nem maradt eredmény nélkül.
Enyhén csípős hidegben (egyetlen kilátogató szurkolónk szerint) sportszerűen melegített a csapat a szokott helyen. Ákos már ekkor remek indításokkal vétette észre magát. A mérkőzés nem indult könnyen, az ellenfél eléggé jól járatta a labdát, helyzetünk és jó átadásaink is ritkán voltak. Majd egy védelmi megingást követően egy szögletet (vagy bedobást) gólra váltottak, védő is kapus is aludt, valószinűsíthetően a késői időpont miatt. Nem omlottunk össze, bár helyzetünk továbbra sem volt, mindenki küzdött valamivel, ki az új cipőjével, ki az erőnlétével, vagy méginkább annak hiányával. Néha az ellenféllel is. A második félidőben is eléggé a kapunk elé szorultunk. Valószínű ez a tény, és az ellenfél által kihagyott, vagy Borisz által kivédett temérdek helyzet idézte elő a futball egyik íratlan szabályának ismételt megerősítését, azaz hogy ilyenkor az ellenfél rúg gólt, akik szerencsére mi voltunk. Bár igazából ezt a gólt sem mi szereztük, hanem egy bedobás után az ellenfél egyik védője annyira megzavarodott, hogy ügyesen a saját kapujába csúsztatott. 1 perc sem telt el, és Barna remek kiugrás után elvitte a kapus mellett, majd az üres kapuba helyezett labdával vezetéshez jutatta csapatunkat. Kb. 2,5 perc volt vissza, az ellenfél mindent egy lapra feltéve támadott, szerencsére sok hibával, idegesek is voltak, nekik állt addig a zászló. Míg alig fél perccel a vége előtt Kiegyenlítettek. Ám csapatkapitányunk Gábor megmutatta méltán híres küzdenitudását, és a középkezdés után mindenkit meglepve egyedül tört kapura, sorban ment el a megilletődött védők mellett, akik talán már elkönyvelték a döntetlent, és remek lövéssel befejezve a támadást bebiztosította remek győzelmünket.
Nem volt könnyű meccs, főleg hogy helyzetünk nem sok volt, ám a végén mégis mi örülhettünk, mi több, örültünk is. Az ünneplés odáig fajult, hogy a kocsiból be kellett hoznom az elsősegély dobozt, de hogy pontosan miért is, maradjon azok titka akik ott voltak....
Játszott: Borisz, Ákos, Balázs, Gábor, Barna, Stegi, Péter, Faresz
Gólok: ellenfél egyik védője, Barna, Gábor
Utolsó kommentek