Barna műve:
A pontok mindegyikét begyűjtő, 36-7-es gólkülönbséggel álló Szkafander ellen kellett a jó szereplés, hiszen a tabella alsó régiója igen szoros, és bizony még fejünk fölött lebegett a kiesés réme. A nyirkos időben alig tudtunk kiállni, míg az ellenfél több cserejátékossal tudta megkezdeni a mérkőzést.
Ragyogóan kezdtünk, hiszen néhány perc játék után megszereztük a vezetést. Gábor arca, az én jobb lábam és ismét Gábor volt a labda útja, és a Taccstól kissé szokatlan, ügyes kényszerítő után már csak a kapuba kellett passzolni a ziccert. 1-0.
Arculcsapás volt ez a gyakorlatilag bajnoknak tekinthető Szkafandernek, akik megpróbálták felpörgetni a játékot. Fegyelmezetten védekeztünk, és gyors kontrákkal jeleztük győzelmi szándékunkat. A Szkafander tagjai igen jól képzett focisták, ezt megállapíthattuk, szerencsénkre időnként túl sokat passzoltak, színezték a játékot. Ez azért csak nem bűn, így gondolhatták ezt az égiek is, és ellenfelünk törekvéseit gólokkal jutalmazták. Én lőttem hátra egy nem túl szerencsés, pattogós labdát Ákosnak, aki a kapuban álló Faresz felé pöckölte, de addigra már ott lihegett a nyakukon egy támadó, aki valahogy begyötörte a kapunkba a bogyót. Összetörtünk, kár lenne tagadni, szinte rögtön megkaptuk a második gólt is. 1-2.
A szünetben tehát érvényesülni látszott a papírforma, és sokáig nem is változott az eredmény. Aztán Ákos bedobását a saját kapujába csúsztatta a Gábor ellen menteni igyekvő védő: öngól, visszajöttünk a meccsbe! 2-2.
Fogytán volt erőnk, de a védelem remekül dolgozott, sőt a támadásokat is segítette a Papírkutya-Ákos-Gábor trió. Nyomasztó mezőnyfölényben játszott a Szkafander, de mégis mi szereztük meg a vezetést. Zsolti passzolta fel a labdát a felfutó Gábornak, aki a hatoson belül befordult, hogy aztán a rövid felsőbe bombázzon. 3-2, de még tíz perc volt hátra.
Soknak tűnt, de igazi bunkerfocit bemutatva sikerült valahogy megőrizni a soványka előnyt. Hiába jutott át egy vagy két emberen a Szkafander-támadás, valaki mindig tisztázni tudott. Nagyszerű játékkal alighanem az idény legnagyobb meglepetését okoztuk, és még a dobogó közelébe is kerülhetünk…
Játszottak: Faresz, Ákos, Gábor, Papír, Zsolti, Barna
Gólszerzők: Gábor (2) és egy öngól
Gólpasszok: Barna, Ákos, Zsolti
Utolsó kommentek