Győzelmi reményekkel telve köszöntött ránk a kezdő sípszó. Kissé borongós ám annál lüktetőbb játékkal. Borisz egy félidőt kért mezőnybeli tehetségének kibontakoztatására, így a kapuba én álltam. Hajtós kis mérkőzés alakult ki. Adódtak helyzetek mindkét oldalon szép számmal. A kapusoknak mondhatni nem epizódszerep jutott. Míg végül Barna ívelt szögletből középre ahol Gábor mindenkit megelőzve tőle szokatlan módon fejjel határozottan elhelyzett a hálóban. Ha lehetett volna még fokozni az iramot, biztos meg is tettük volna. De továbbra is sportszerű és pörgős mérkőzést láthatott a szép számú közönség. Nem sokkal a mi gólunk után az ellenfél egyik lövése talált utat a kapunkba. Sajnos én is benne voltam, védhető lövés lett volna. De kár ezen rágódni. 1-1 a félidő.
A második félidőben kiálltam a kapuból, Borisz pedig elfoglalta az üresen maradó posztot. Hogy futball szakzsargonnal éljek, megnyomtuk a második félidőt. Sorra vezettük a támadásokat, ám a szinte üres kapura is képtelenek voltunk betalálni. Ennek ellenére sikerült még 2 gólt lőni. Mindkét támadás tőlem indult, szóval növeltem előnyömet a gólpassz táblázaton. Elsőt Gábornak adtam, aki magabiztosan elhelyezte a hosszú alsóba. Majd Ákos elé tálaltam, aki nem tétovázott és azonnal a kapuba továbbította. Barna is próbálkozott gólpasszt adni, de nem nagyon sikerült továbbiakat. Még gyakorolnia kell :)
Hoztuk a kötelezőt. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen, egy jó GEK-et győztünk le. Megérdemelt győzelem volt.
Gól: Gábor (2), Ákos
Gólpassz: Barna, Faresz(2)
Játszottak: Ákos, Barna, Borisz, Faresz, Gábor, Péter, Sándor, Stegi
Utolsó kommentek