Másodszor: több kritika ért az utóbbi időben. A meccs után. A szívemre is vettem, nehezen aludtam miatta. Tudósításaimat buzisnak és ömlengőnek találták egyesek, néhány csapattárs. Erre csak azzal tudok válaszolni, hogy van Gogh is csak egy képet adott el életében, stílusán nem változtatott, inkább csiszolgatta azt és csak halála után ismerték el zsenialitását. Bohumil Hrabal pedig az asztalfióknak írta novelláit és regényeit és csak 50 éves korában fedezték fel. Bizony. Bár az érintettek lehet azt sem tudják, ki az a van Gogh és ki az a Hrabal… Asszem, ez most nem lett túl „lágy" bekezdés és meg lesz vele elégedve mindenki.
Most pedig jöjjön a tudósítás! Keddi nap léptünk pályára, este 10-kor. Ideális időpont egy jó kis meccshez. Nyáron. Most azért kicsit hűvös volt. Ismét a koleszban, második otthonunkban léptük le az ellenfelet (ha lehetek egy kicsit fennhéjázó, de tényleg sima meccs kerekedett belőle), a megszokott gyér világítás közepette. Legalábbis a Barnussal ilyen későn már nem látunk valami jól… Az átöltözés kissé problémás volt, mert nálam, a mocsokban kellett piszmogniuk a srácoknak. Példa lehet mindenki számára Balu, a vérbeli profi, aki igazi sportemberhez méltón melegítőben érkezett a tett helyszínére és úgy is távozott. Riszpekt. A pom-pomos lányok most nem tudtak eljönni, ezért Nmi biztatott minket, aki már-már törzsszurkolóvá avanzsál a szememben.
A bemelegítés után kezdetét vette az ütközet. Szép, nagydarab gyerekek voltak az ellenfél csapatában, mi mégsem ijedtünk meg tőlük. Csak mentünk előre, támadtunk, tudva azt, hogy próbálkozásainkat siker koronázza majd. Valahogy mindig hiba csúszott a befejezésekbe, de szokatlan módon nyoma sem volt semmiféle idegeskedésnek, pofázásnak, rasszista megnyilvánulásnak. Járattuk a labdát, ha meg elvesztettük, visszazártunk. Ennek is volt köszönhető, hogy Fareknak, aki a ketrecünket védte, csak egyszer kellett úgy igazából védenie az első félidőben. De a védelemben Ákos jól rombolt Tomi vezetésével, aki kifejelt minden labdát. Egy ismert sörreklámra utalva: Gut, besser, Tomi. Csak hogy nőjön kicsit az önbizalma szerénységének… A félidő derekán Balu törte meg a gólcsendet és szépen fejelt a kapufa segítségével a jobb felsőbe. 1-0. Egész meccsen nagyon hajtott, nem ismert elveszett labdát. Csak azt tudnám, miért fejel mindig gólt, mikor nem egy Klose. Ha valaki tudja rá a válszat, engem is tanítson meg a tchnikára. Őt választottam meg egyébként a mérkőzés legjobbjának. Főleg azért, mert ő lőtte a második gólunkat is: kicselezte a védőt és hanyagul nyeste el a labdát a kapus mellett. 2-0. Más említésre méltó esemény nem történt ebben a játékrészben.
Meghajtottuk a második félidőt is, pl. Tomi el is esett egyszer. Szinte egész idő alatt tudni lehetett, hogy ezt a derbit nem bukhatjuk el. Végig a levegőben lógtak az újabb Taccs-gólok. A harmadikat Gabi verte be végül, a kapust is megalázva, köténybe. 3-0. Üvöltött is valami ilyesmit a kesztyűs srác, hogy „A fenébe!" vagy „Ilyen nincs!" vagy valami hasonlóan bosszankodós szöveget. Dühítette a pimaszság. Meg is értem, szép mozdulat volt. Csapatkapitányunknak egyébként korábban már állt a neve mellett egy kapufa, úgyhogy rászolgált a gólra. Én is rászolgáltam volna egyre legalább, de a zicceremet kihagytam, amúgy meg a szokásos, meg nem alkuvó, hasznos mezőnymunkát végeztem… A lefújás előtt jött slusszpoén, amikor is Barna kiugratásába az egyik hátvéd még belespiccelt, így néhány pillanattal később a labda a hálóban táncolt. Védhetetlen volt. Öngól! 4-0. Ez lett a vége. Farek ismét lehozta a meccset shotouttal, mint a hokiban is mondják. A következő meccsen nagy harc lesz a kapusposztért, ha Sanyi is megjön. Szerintem csak az utolsó pillanatban dől el, hogy ki is a szerencsés kiválasztott.
Végül még annyit írnék a rekordhosszúságú tudósítás végére, hogy csütörtökön, remélem, ismét tartunk egy kis csapatépítő tréninget a büfében az amsteles lányok és táskáik társaságában. Talán még alkohol(!) is előkerül a győzelmet megünneplendő. Természetesen a szurkolókat is szeretettel várjuk. Akár Londonból is. OLI
Gólok: Balázs(2), Gábor, meg egy öngól
Utolsó kommentek