Barnától:
A szezon során először igencsak hűvös idő fogadott minket a BEAC-pályán, ráadásul erős szél is nehezítette a csapatok dolgát a mérkőzésen. A Söry két győzelemmel és egy vereséggel a tarsolyában vágott neki a küzdelemnek, mi pedig abban reménykedtünk, hogy a hideggel együtt első pontjaink is megérkeznek végre. Ennek érdekében (és a cudar viszonyok ellenére) minden mezőnyjátékos időben megjelent a helyszínen. Borisz sérülés miatt maradt távol, ezúttal is Faresz helyettesítette a kapuban.
Remekül kezdődött számunkra a találkozó, méghozzá a csapatkapitánynak köszönhetően. Az ellenféltől kapott egy jó labdát középen, megvárta, amíg az a legjobban pattan, majd irdatlan nagy gólt vágott a bal felső sarokba (1-0). Sokáig nem örülhettünk, hiszen az ellenfél egy bedobás után egyenlített, nem sikerült megfékezni a jó ütemben berobbanó támadót. Bosszantó volt látni, hogy egy verhető ellenfél ellen ismét figyelmetlenségből kapjuk a gólt, ugyanakkor időnként bíztató játékkal rukkoltunk elő: 3-4 pontos passz is összejött egymás után.
Ennek meg is lett az eredménye. Miután a védelem elvégezte a piszkos munkát, hozzám került a labda. Rövid vezetgetés után a védőjétől elszakadó Tomihoz továbbítottam, aki egyből a hosszú pipába pörgetett (2-1).
Nem adta fel azonban a Söry, és kisvártatva ismét egyenlített. Úgy tűnt, most sem bírjuk elviselni a tétet. Félre kellett tenni a csapattól jól megszokott trükköket, ezúttal csak a küzdelem hozhatta meg a várva várt sikert. E szellemben született a harmadik gólunk. Túl magas löbbölésemet Tomi a kapust megelőzve remekül bólintotta középre, Peti pedig egy védővel a nyakán/ölében gyötörte át a labdát a gólvonalon (3-2).
Még volt elég idő arra, hogy a Söry beszorítson minket, igaz, futotta az erőnkből kontrákra is, de egyre-másra maradtak ki a ziccerek. Időnként már az ellenfél kapusa is a mi térfelünkün lézengett gólra éhesen. Így történhetett, hogy egy Söry bedobást Papírkutya hozzám fejelt, mire mindenki hangos kiáltással hívta fel a figyelmemet az üresen maradt kapura. Saját térfelünkről emeltem hát, a labda pedig az iszkoló kapus fölött a hálóba pottyant (Barna, 4-2).
A hátra lévő néhány percben sikerült tartanunk az eredményt. Összességében megérdemelten nyertünk, szerintem több gólt is szerezhettünk volna a helyzetek alapján. Talán majd legközelebb. Elindultunk a dobogó felé.
Gólszerzők: Gábor, Tomi, Peti, Barna
Gólpasszok: Barna, Tomi, Papírkutya
Játszottak: Ákos, Bander, Barna, Faresz, Gábor, Papírkutya, Péter, Tomi, Zsolti
Utolsó kommentek