Érdekességként az ellenfél teljes neve:
Budapesti Gazdasági Főiskola - Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar
Barna beszámolója, igazság szerint már tegnap kitehettem volna, de nem feltételeztem, hogy már 21:37-re(!) elkészül vele:
A múlt héten megszerzett 3 pont után méltán bizakodhatott a népes Taccs-szurkolótábor, hogy kedvenc csapatuk immáron elindul fölfelé a tabellán. Az ellenfél imponáló eredményeinek tudatában azonban nehéz meccsre számíthattunk - és akkor meg enyhén fogalmaztam, hiszen a BGF mindhárom meccsét megnyerte, és ezeken 32 gólt rúgtak. Csak viszonyítás képpen: mi a forduló előtt 4-5-ös gólkülönbséget tudtunk felmutatni. Reményt adhatott azonban, hogy a rivális meccsenként átlagosan 5 gólt kapott .
Hogy van keresnivalónk, az már a meccs elején kiderült. Bár az ellenfél jól passzolgatott, sikerült lezárni a hatosunk előtti területet (amikor mégsem, akkor ők hibáztak vagy Borisz védett), és néhány sikeres passz-szal, illetve megindulással (Tomi) mi is vezsélyeztettünk. Olyannyira, hogy megszereztük a vezetést, némileg váratlanul. Ismét Tomi tört előre, ezúttal időben szabadult is a labdától, amit (ezúttal) sikerült visszatennem, így néhány méterről a kapuba guríthatott. 1-0, ide és hurráhangulat és sorozatos cserék. Kellett a friss erő, sokat kivett játékosainkból a támadáskor sokat mozgó ellenfél semlegesítése. Talán ennek tudható be, hogy fordítottak... Az első góljuknál egy az egyben megverték védőnket, kiváltani pedig már nem maradt idő. Kicsit később pedig egy balról betett labda találta üresen a BGF támadóját, aki nem hibázott. A szünetben tehát 2-1-es vesztésre álltunk. Lehetett volna pedig másként is: több ziccert a kapusba rúgtunk.
A fordulás után is sorban puskáztuk el a helyzeteket elől, ez meg is bosszulta magát. Egy bedobásnál hibázott a védelem, hiszen Olivért hagyták egyedül a hatoson belül, ő pedig nem tudta tartani a beforduló csatárt. 1-3. (Erre érdemes lenne odafigyelni, hiszen a St. Gumirugók elleni első gólnál ugyanígy jártunk el, csak akkor nekem kellett volna a kapunk előtt takarítani, ezt a feledatot azonban nem tudtam ellátni.) Teltek-múltak a percek, a szépítés pedig csak nem jött, helyzet pedig adódott bőven, a BGF már nem mindig ért vissza a támadásból, de a létszámfölényes szituációkat rendre rosszul oldottuk meg. No, azért a mi kapunk előtt is volt zavar rendszeresen. Már éppen kezdtük elveszíteni a hitünket a kispadon, amikor Faresz vette mellre Tomi perdítését, és közelről, villámgyors mozdulattal a kapuba bombázott. 2-3! 2-3, de már csak percek voltak hátra. Ezúttal azonban ennyi is elég volt: a megtáltosodott Faresz elé került a labda, ő pedig nem teketóriázott, kb. 7 méterről leadott lövése megpattant egy védő kezén, és így a kapus mellett a jobb alsó sarokba pattogott... 3-3! Már a középkezdésre sem maradt idő. Győzelemmel felérő döntetlen!
Játszott: mindenki
Gólszerzők: Faresz (2), Tomi
Utolsó kommentek