Baljós előjelekkel készültünk erre a meccsre, mivel Péter és én is sérültet jelentettünk. Az ellenfelet nem akarom megsérteni, de szerencsénk volt, az egyik legacéltalanabb gárdával indíthattuk a szezont. Ezen a meccsen mutatkozott be új kapusunk, Borisz, és ennek köszönhetően Faresz visszakerülhetett másik posztjára, a csatársorba.
A meccset 5+1-es felállásban játszottuk, ami kedvező nekünk. A kezdőcsapat Borisz - Ákos, Tomi - Papírkutya - Barna, Faresz volt, Oli csereként kezdett. A játék jól ment eleinte, a földön járattuk a labdát, folyamatosan nyomás alatt tartva az ellenfél kapuját. A vezetést is hamar megszereztük Faresz révén, egy félresikerült passz után szerencsésen visszapattant labdát vágott laposan a jobb hosszúba. Ekkor a partvonalról nézve elég jól álltunk, de az idő múlásával egyre inkább érezhető volt a következő gólunk hiánya. Többször rossz megoldást választottunk, kevés volt a kaput eltaláló életrevaló lövés. Papírkutya egyszer eltalálta a kapufát, de sajnos a labda kifele pattant. 1-0-volt a félidő. A második játékrész már nem indult olyan jól, mint az első, egyre kevésbé voltak jellemzőek a lapos passzok, inkább felívelgetéssel próbálkoztunk, de ez a taktika nem szerencsés az Oli-Barna csatársornál. Az ívelgetést valószínűleg azért erőltettük, mert elfáradtunk, kevés volt az 1 csere, nem volt elmozgás a védőktől. Ennek ellenére még lőttünk vagy 3 kapufát, több helyzetet kihagytunk, volt amikor öten mentünk kettő ellen, de nem lett belőle még kapuralövés sem. Az ellenfél kiegyenlített egy kontrából, sajnos nem volt elég védő hátul, mert fentragadtak. Ekkor még jobban kitámadtunk, hogy visszaszerezzük a vezetést, nem is maradt el a büntetés, újabb kontra után megfordult az állás. Erre a gólra konkrétan emlékszem, egy felívelésre 3! ember futott, ami végulis a kapus simán leszedett, és egyből előrevágta, ahol 3 játékosuk lendült támadásba. A csatár rálőtte, Borisz bravúrral védett, de a kipattanóból ismételtek, itt már nem volt esélye a védésre . Végjátékban volt egy kiállítás is, Tomi vitte volna el a labdát egy ellenfél mellett, aki kinyújtott kézzel lökte, de a bíró nem fújt semmit. Tomi beszólt a bírónak, majd az ellenfélnek, kiállítás lett a vége. A játékvezetőről jobb ha nem írok semmit, hátha olvassa.
Nem játszottunk egyáltalán jól, kivéve az első félidő elejét. Ha szerencsénk lett volna, akkor döntetlenre hozzuk. Sokszor elmondtuk/megbeszéltük, hogy többet kell lőni, és nem kell ívelgetni céltalanul, persze ehhez az is kell, hogy ne csak álljunk a pályán.
Jövő héten a Statikus Gumirugók következnek akik ellen sokkal többet kell mutatni, hogy ne legyen csúfos vereség a vége. Elnézést ha kicsit könyörtelen voltam, de kívülről sokkal jobban látszanak a hiányosságok.
Gól: Faresz
Utolsó kommentek