"Egy kicsit szomorkás a hangulatom máma."

Előjelek
A hideg októberi szél vadul támadt nekem, amikor valamivel negyed kilenc után kiléptem a Beregszász út 40/4-ből és elindultam a Taccs csatáinak egyik állandó színtere felé, a KCSSK-ba". Egykedvűen vettem tudomásul az egyszerű tényt: fázom. Igyekeztem hozzászokni a kellemetlen érzéshez és gondolataimat a soron következő mérkőzésre összpontosítani. "Gyengébb ellenfél, kötelező győzelem, dobogós helyre ugrani a tabellán." Próbáltam megszabadulni a szokásos közhelyektől és csak saját feladataimra koncentrálni. "Határozott, kemény emberfogás. Megelőző szerelések. Pontos berúgások/bedobások a Tanka fejére... és az új taccslabda megfelelő felavatása" Mire feleszméltem már a jól ismert megállóban álltam, a másik oldalon az A épület szürke, dohos látványa fogadott. Még hallottam, ahogy a buszsofőr bemondta: "garázsmenet, mindenki szálljon le..." majd egy rakás ember tódult fel a buszra a megállóból. A szemem sarkából figyeltem, amint az emberekben tudatosul a tény: ezzel a busszal bizony nem mennek sehova. Magamban mosolyogva indultam a felüljáró felé... "vajon megállít a portás a bejáratnál?"

Az ütközet
A szokásos bemelegítés után frissen, erőtől duzzadva futottunk ki a rekortán pályára, a rekordszámú szurkolótábor legnagyobb megelégedettségére. Bár kicsit késve, de hasonló szellemben érkezett meg az eSense csapata is. Kezdetét vette a mérkőzés. Az első félidőben inkább a küzdelem dominált, a kapuk nem forogtak veszélyben. Az egyetlen említésre méltó esemény az újabban könyvtárosként is tevékenykedő barátunk érkezése volt. Sajnos az oly hőn áhított gólunkat Ő sem hozta meg. így ez a félidőben gólnéküli, döntetlen állást jelentett. A második játékrészben cserékkel és átszervezésekkel próbáltunk javítani a játékunkon. Ez olyannyira sikerült, hogy meg is szerezte a vezetést az ellenfél. Három emberünk, Sanyi, Tomi és a kapufa tehetetlenül nézte, amint egy 20 méteres vérszegény ívelés a gólvonal mögött landol. A bekapott gól láthatóan megfogta a csapatot. De nem telt el sok idő, amikor Ákos remek egyéni akció végén egalizálta az állást. A tortúrának azonban még nem volt vége. Pár percel később ismét az ellenfél pillanatai következtek. Egy jól eltalált távoli lövés ismét eSense-éket juttatta vezetéshez. Szerencsére ismételten sikerült újítanunk és egy remekbeszabott bedobás után Gábor bólintott, ezúttal a megfelelő kapuba. A hátralévő 6 percben már nem változott a mérkőzés állása, így idénybeli első döntetlenünket "ünnepelhettük".

Gólszerzők: Ákos, Gábor

Érzések és pofonok
Mikor a 3-as sípszót hallottam kissé kételkedve ballagtam a pálya széléhez. Félidő. "Kemény meccs, jól tartják magukat. Rövidnek tűnt ez a félidő, nem is volt igazi helyzetünk, bár nekik sem" - gondoltam magamban. A 2. félidőben minden ugyanott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt. Mikor Ákos pályára lépett, szóltam neki, hogy jöjjön hátra a helyemre, Én pedig előrementem csatárnak. Örültem az alkalomnak, már rég játszottam elöl. A felezővonal környékén álltam, amikor egy ártalmatlan felívelés a hálónkban kötött ki.  De nem ez keserített el, hanem a társaim látványa. Lógó fejek földig érő orral, sápadt arcok, céltalan lődörgés a pályán. A küzdelem és a harc szemernyi szikráját sem láttam. Órdítok, kiabálok, de csak lassan eszmélnek. Nincs még vége a meccsnek. Végre újra felvesszük a ritmust és beszorítjuk őket. Gólt kell lőni, gólt kell lőni... mondogatom magamban egyre inkább, amikor Ákos lövése utat talál a hosszúba. Legszívesebben a nyakába ugranék. Végre egy kicsit fellélegezhetünk, most már nem lehet baj... Labdát veszítünk hátul, a csatáruk lő és ismét náluk a vezetés. Faresz és Tomi egymással ordítanak. Miért? Miért egymással veszekszünk, miért szidjuk egymást, amikor az ellenfél vezet? Nem értem. "Hagyjátok abba! Gyerünk tovább!" Órdítom már-már elkeseredetten. A hátam mögött az ellenfél játékosai nevetnek rajtunk, Én ökölbeszorítom a kezemet és minden izmomat megfeszítve indulok újra csatába. Űzöm, hajtom a labdát, próbálom hibára kényszeríteni őket. Sikerül. Bedobás. Rohanok a rövidre, ahol egy zsebkendőnyi üres területet látok. A labda magasan átszáll a fejem fölött. Utánanézek, Gábor üresen áll a hosszún, fejel... 
Bent van.

Hazafelé
Ismét a megállóban állok, de ezúttal az innenső oldalon. Tíz perc még az utolsó buszig, kár volt annyira sietni. A tomboló szélben még mindig a fülemben csengenek a kritikus mondatok. "Miért?" Teszem fel a kérdést újra és újra magamban. De nem találok választ. Egyetemi bajnokság, B liga, nem értem...
Megint átfut rajtam a hideg szél, ahogy leszállok a buszról. Hazafelé sétálok, az ablakok sötéten merednek a kihalt utcákra. Csak a tomboló szél kergeti a száraz leveleket. Belépek a lakásba, kellemes meleg van, a szél zúgása csak tompán hallatszik. Megágyazok, lefekszem. Lekapcsolom a kislámpát, sötétségbe borul a szoba. Lehunyom a szemem és várom, hogy elnyomjon az álom... 
csak még egy utolsó gondolat - Együtt nyerünk, együtt veszítünk és együtt játszunk döntetlent is. Ne bántsuk egymást gyerekek.

Balu