Nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá a tudósításhoz, mert kicsit le vagyok fáradva szellemileg. Most néztük meg a Hupikék Törpikékből A nagy eltüntető trükk című részt, ami azért elgondolkodtató 24 éves emberek esetében. De hála a törpegeknek, legalább nyertünk!
Ellenfelünkkel már sokszor meggyűlt a bajunk az évek során, de most bizakodásra adhatott okot, hogy nagyon ment a meccs előtt a melegítés és a trükközés az edzőpályán. Ismét vendégjátékosunkkal, Sanyival álltunk fel, akinek csak azt róhatom fel hibájául, hogy nem lőtt gólt. A többit jól csinálta. Gyötörtük egymást a Vakablakkal keményen, aztán az első félidő közepe felé a Tomi is begyötört egy gólt az ellenfél kapujába. Nem látta senki, hogy bent volt, de nagyon ordított, ezért megadtuk. (Én is bent láttam - a szerk. ) Azért mi, játékosok, mert bíró az nem volt egy szál se. Ezért állandó szurkolótáborunk harmada, Judit mérte az időt, köszönet érte. (Csak zárójelben jegyzem meg, míg mi a pályán küzdöttünk, addig Lúk Szkájvóker barátom egyik állandó tettestársával, H. Gáborral egyetemben a Bohém sörözőben nézte a Milan-Manchester meccset, aztán mikor visszatért a koleszba, legurított még egy üveg sört a kis mohó...) A második gólunkra, hogy őszinte legyek, nem emlékszem, de a Tomi rúgta, az tuti. Elnézést figyelmetlenségemért.
A második félidőben a Gabi is berúgta a szokásos gólját, de lehetett volna a második is neki, de az első félidőben elszúrta az üreskaput. Gyönyörű dugó volt egyébként, sarokkal tette be a hálóba. Játszik a Taccs! Aztán elérkezett a 29. perc: formás kontratámadás végén Ákoshoz került a labda (ilyenkor általában már indulhatunk is ki keresni a labdát a kertbe vagy az úttestre), aki a jobb alsó sarokba lőtte szezonbeli első, élete harmadik gólját.
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ
Tisztelettel: Szilágyi Olivér, végzős magyar szakos hallgató
Gólszerzők: Tomi (2), Gabi, Ákos, Farek
Utolsó kommentek