2004-2005 őszi félév
Az első, és egyben eddig legjobban sikerült szezonunk. Továbbjutás a csoportból, majd az egyenes kieséses szakaszban búcsuztunk a Farzenál együttese ellen büntettőkkel a 3-3-ra végződött meccs után.
Állnak, balról jobbra: Péter(Holpár), Péter(Horváth), Gábor, Barna, Ricsi, Oli(törzsszurkoló)
Lent: Amicron, Faresz, Balázs. A képen nem szerepel Neo, aki a kapusunk volt akkoriban.
2004-2005 tavaszi félév
Ez a szezon is jól indult, sokáig esélyesek voltunk az első helyre a csoportban, az utolsó előtti meccsen le is győztük 2-1-re az Evertont, a csoportot addig hibátlanul vezető csapatot. A következő héten viszont mi kaptunk ki a Vakablak acélos gárdájától 2-1-re, és így a csoport harmadik helyét szereztük meg, a továbbjutás elúszott.
Állnak: Faresz, Ricsi, Péter, Gábor, Balázs, Ákos, Oli, Remedy( ők ketten a szurkolótábor)
Lent: Amicron, Péter, Barna
2005-2006 őszi félév
Egy átlagos szezon, nem is emlékszem semmi említésre méltóra. Az egyik Péter elhagyta a csapatot, mert befejezte az egyetemet, és azóta a Sopron utánpótlásánál dolgozik.
Állnak: Amicron, Péter, Tomi, Gábor, Ákos, Balázs, Oli
Lent: Barna, Faresz, Ricsi
2005-2006 tavaszi félév
Az eddigi legrosszabbul sikerült szezon volt. Két győzelem az idényben, sok döntetlen, és a bajnokság végén ugyanannyi pontunk volt, mint a Profik(lehet, hogy már Extra néven futottak ekkor) gárdájának, akikkel persze döntetlent játszottunk. Bár a gólkülönbségünk jobb volt, de a szervezőbizottság(ez valójában Szultán volt) újrajátszást rendelt el. Ez a meccs szakadó esőben zajlott, rendes játékidő vége 4-4, hosszabbítás után 5-5, és végül büntetőkkel alulmaradtunk. Szerencsére nem volt kihatása a köv. szezonra ennek a "kiesésnek". A kép ez után a meccs után készült, azért ilyen gyászos a hangulat.
Amicron(Ez volt az utolsó szezonja, átigazolt az Extrába), Péter, Gábor, Tomi, Ákos, Oli, Balázs, Faresz. Barnának kiment a térde szezon közben, ezért nem szerepel a képen.
2006-2007 tavaszi Elte kupa
Majdnem megfeledkeztem erről az eredményünkről. Második helyezést értünk el az ugyancsak Szultán által szervezett Elte kupán. A neve ellenére körmérkőzések voltak. Végigvertük a mezőnyt, az utolsó meccsen kaptunk ki 1-0-ra a nagynevű Torpedo Vodkától. Kép sajnos nem készült, csak egy névsor van : Ákos, Balázs, Barna, Faresz, Gábor, Péter(Horváth), Péter(Holpár, aki erre a tornára visszatért), Ricsi
2006-2007 őszi szezon
2 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség. Ez a csoport 6. helyére volt jó, majd a helyosztón a FC Triviális nevű csapatot vertük 8-3-ra, így lettünk 11.-kek a Szultán féle bajnokságban.
A kép e meccs után készült.
Barna, Péter, Gábor, Balázs, Oli, Faresz, és az új kapusunk Bence. A szezonban játszott még Ákos és Ricsi is.
Történelem
2007.04.12. 11:45 :: taccs
17 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://taccs.blog.hu/api/trackback/id/tr5157645
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Faresz 2007.04.12. 18:29:08
Nagyon érett már ez az oldal! Most végre nyomon követhetjük kedvenc csapatunk életét!
OLI 2007.04.12. 19:45:34
Háj! Osztom centerünk, Farek véleményét, kellett már nagyon ez az oldal. Végre mindenki nyomon követheti a szereplésünket Japántól Szudánon át a messzi Izlandig. Szerintem Sol Campbellt is be lehetne tenni valamelyik képre mellém, már jelezte kívánságát... Felhívnám a figyelmet a honlap bal felső sarkában álldogáló széparcú modellre :) Meg kell említenem a Tisztelt Szerkesztő Úrnak, hogy felfedeztem egy óriási hibát az oldalon: a 2004-2005-ös tavaszi szezon képén Oil (vagyis Olaj) néven szereplek. Úgy gondolom, azt ki kellene javítani, különben sztrájkba lépek. Ja, a Petike 5, a Barna pedig 4 (igen, Barnus, velem vagy egy szinten :)) gólos. Már csak egyvalaki áll gól nélkül és most nem a Bencére gondolok. He-he! Hajrá Taccs! Puszi: OLI (mögöttem az Ákos és Ultra Balu)
OLI 2007.04.12. 19:57:39
Még valami, a 2005-2006-os szezon tavaszi félévében játszott a Barna is, mint alapító tag, csak nincs a képen, mert korábban kiment a bokája. És azon a képen főleg azért gyászos(?) a hangulat, mert szarrá áztunk... OLI (király ez a blog, írok ide minden nap, megvan az új hobbim!:))
Gábor 2007.04.12. 22:56:53
Bocsánat, a hiba javítva. De nem a bokája ment ki, hanem a térde.
Szabó Tamás 2007.04.13. 10:18:04
Szerintem a Balázs is vállalhatna egy félidőt a meccseken nagy szükség lenne rá.
Péter 2007.04.13. 11:32:04
Szerintem rendbe kell kapni a csapatot, mert túl sok az indokolatlan hiányzás.
A szerdai eddzéseket meg kötelezővé tenném :)
A szerdai eddzéseket meg kötelezővé tenném :)
Vegita 2007.04.13. 11:34:59
Nagyon király!
Áhhh, azok a régi, szép emlékek!
Szerintem, be kellene linkelni pár p××××ófilmet letöltésre, akkor nagyon fel tudnánk futtatni a honlapot!
Szerinted Oli?
Áhhh, azok a régi, szép emlékek!
Szerintem, be kellene linkelni pár p××××ófilmet letöltésre, akkor nagyon fel tudnánk futtatni a honlapot!
Szerinted Oli?
Gábor 2007.04.13. 11:55:44
Aki offol, az banolva lesz :)
OLI 2007.04.13. 12:55:55
Szia Holpár Peti, szevasztok srácok! Mikor látogatol meg minket, szegény koleszosokat és keményen dolgozókat? A p*rnót meg kell gondolni, egy oldalnak szerintem is az a sava-borsa :) Vajon a Neo is írni fog ide? A ma esti összetartáson megbeszéljük az edzéslátogatást (idén még én sem voltam, bevallom, de ennek ellenére jól megértem magam a pályán a társakkal :)). Sok minden el fog dőlni a Petinél. Lehet, még a Pisti, a Balázs (akinek még volt itt semmilyen antiszemita, rasszisat megnyilvánulása, meg is lepődtem :)) vagy én is, mint a megtisztelő bulikapitányi cím legnagyobb esélyesei. Akkor este. OLI
Szabó Tamás 2007.04.13. 13:01:01
Javítsátok ki az Oil-t!
OLI 2007.04.14. 14:49:10
Sziasztok! A Gabi mondta nekem, hogy írjak egy hosszabb hírlevelet, de az nem most lesz, mert nem sokat aludtam és nemsoká' jön a Debrecen-MTK derbi. Még azt is mondta, hogy jó pennájú írónak tart engem vagy valami ilyesmit :) Először is köszönöm a Juditnak és a Petikének, hogy ott lehettem a szülinapi bulin. Jól éreztem magam, és úgy láttam a többiek is. Örülök, hogy nem mentem el az első turnusban, mert így még lányokkal(!) is tudtam beszélgetni egy kicsit :) Szóval igazi ünnep volt az az este számomra... A Balu finomat főzött és szerintem pont jó volt a zene hangereje is, így legalább hallottuk, mit mond a másik. Jó kis összetartás volt, na! Csak az volt a baj, hogy két olyan gyerekkel kellett hazamenjek, akikkel nem szívesen mutatkozik együtt az ember :) Még jó, hogy éjszaka volt... Másodszor: a Tomi azért nem tudott jönni, mert kapott egy rúgást a lábára az esti meccsen és nehezen mozgott emiatt. De köszöni a meghívást. Sajnos le kell szedni a körmöt a lábujjáról, ebben a szezonban már nem tud pályára lépni. Jobbulást kívánunk neki! És végül, hogy ne ilyen szomorú hírrel fejezzem be a levelemet, megosztom veletek abból fakadó örömömet, hogy hosszú idő óta ma végre nem késtem le a vonatot :) Ez elég izgi volt, nemdebár? Jó hétvégét minden taccsosnak! Szilágyi "Petőfi" Oli
tade 2007.04.17. 12:05:07
Csá! Egyszer nekem is leesett a lábujjamről a köröm, de attól még tudtam játszani, sőt sokkal jobb volt úgy! Nem tudom minek egyáltalán oda köröm, a bőr, vagy akármi is legyen alatta nem fáj.
faresz 2007.04.17. 14:56:08
Azért kell köröm, hogy a bőr egyhangúságát megtörje ezzel az emberi test egy igencsak szem előtt lévő területén.
tade 2007.04.18. 01:36:33
figyeled a faraszt???
3 óra sem telik el és reagál.
ÉL AZ OLDAL.
gfmh97 ...jah hogy ezt nem ide kell írni...
3 óra sem telik el és reagál.
ÉL AZ OLDAL.
gfmh97 ...jah hogy ezt nem ide kell írni...
tade 2007.04.18. 01:37:58
bocsi az elírásért: Fareszt
OLI 2007.04.18. 09:43:14
Jóhogy él az oldal, naponta több millióan tekintik meg. Csak azt nem értem, hogy miért nevezi magát az összes hozzászóló tade-nak, Faresznak vagy OLI-nak... A legközelebbi tudósítást tanult kollégámra, Farekra bízom. Szerintem színesíteni fogja a honlapot közhelyeket (ami jó!) sohasem nélkülöző írása.
a portás 2007.04.20. 03:24:23
hö király az oldal. megnyerjük a bajnokságot. most, hogy így megnyílt az út, a lehetőség, hogy a sztárjátékosok és rajongóik a világháló áldatos közvetítésével kommunikáljanak, a bázis megerősödik, és olyan szurkolói bíztatásra számíthatunk, mint eddig soha. ezzel olyan lélektani előnybe kerül a csapat, hogy csak na.
Utolsó kommentek