3 ember hiányzott, Oli (dolgozik!!!), Sanyi és Ákos. De Ricsi vállalta, hogy játszik így 1 cserével álltunk ki. A kesztyűt ismét Tomi húzta fel. Megpróbáltuk megvalósítani az általam az előző posztban felvetett játékot több-kevesebb sikerrel. Mivel az ellenfél nem támadott le túl agresszíven így meg tudtuk tartani és járatni is a játékszert. Több nagy helyzetet dolgoztunk ki, de mindet elpuskáztuk. Leginkább mellé-fölé lövöldöztünk.
Közben az ellenfélnek is akadtak kísérletei, de hasonló pontossággal végződtek. Itt kell megjegyeznem, hogy a vetélytárs egyik játékosa igen érdekes "kurjogató" hangot hallatott egész meccsen. Támadgattunk próbálkoztunk széleken mígnem az ellenfél talált egy gólt. 0-1, majd egy távoli lövést is szépen eltaláltak 0-2. Kicsit összerezzent a népes (1 fő) szurkolótábor. De a csapat megrázta magát és egy bal oldalon futó támadást ha nehezen is, de begyötört a kapuba. A gólszerző Gábor. 1-2. Innen beindult a Taccs henger. Egyenlíteni a második félidőben sikerült. Remek labdát kapott a bal szélen Barna, tisztán volt így beadás helyett a lövést választotta, amely a hosszúban kötött ki. 2-2. Ezután Faresz pillanatai következtek. Egy baloldali bedobásra érkezett jó ütemben a rövid oldalon, és egy szép fejessel -a léc alá- átvettük a vezetést. 3-2. Nem sokkal később Ricsi remek labdájával ismét Faresz tört kapura, és a kapus mellett elpöckölve kettőre növelte az előnyt. 4-2. Ezután kicsit viszább esett a játékunk, kicsit elfáradtunk, kevesebb volt a mozgás, főleg hátrafele. Ennek ellenére Balázs szemfüles gólt szerzett. A szögletet csavarta rá, és a labda védhetetlenül vágódott a kapuba. 5-2. Ezután már tényleg keveset futottunk, aminek meg is lett a következménye gólt kaptunk. Így alakult ki az 5-3.BREAKING NEWS!Csapatkapitányi kérésre meg kell említenem, hogy ekkortájt Gábor ordító helyzetben sikeresen megmentette az ellenfelet egy kapott góltól. Néhány lépésről az üres kapu mellé sikerült helyeznie. Szükséges megemlíteni hogy Barna és Gábor is sikeresen eltalálta a hálót tartó szerkezetet. A labda mindkét esetben szinte szétforgácsolta a kapufát.
Játszattunk volna jobban is, főleg helyzet kihasználásban kéne fejlődni, de a győzelem megvan, és helyenként jól, tetszetősen tettük a labdát.
És Olinak egy szurkolói rigmus: "Szóljon a taps, jó a Taccs!"
Gól: Gábor, Barna, Faresz(2), Balázs
Utolsó kommentek